Jóga Terápia

*Jelenleg online is, visszanézhető videóval.*

Természetgyógyászként szerteágazó tanulmányaim során, végül a jógában mélyedtem el. Egy átfogó rendszerre találtam, ami az egész embert egységként szemlélve, rengeteg eszközt szolgáltat a gyógyulásra, harmonizálásra.
A jógaterápia alatt egyénre szabottan foglalkozunk az épp aktuális témával, illetve igyekszünk feltárni mi rejlik mögötte. A jóga sokszínű eszközeit használva állítunk össze egy test-lélek-szellem szintjén harmonizáló, gyógyító programot.
Nyugaton sokszor azonosítják a jógát csupán testmozgásokból álló gyakorlatokkal, pedig valójában az a jógának csak egyetlen lépcsőfoka. Az egész testet tudatosan átmozgató ősi tartások mellett rendelkezésünkre állnak légző, relaxációs, koncentrációs és egyéb gyakorlatok is. A légzőgyakorlatok az egész testre töltő és tisztító hatással  bírnak, a relaxációs technikák kifejezetten előnyösek túlhajtott nyugati világunkban. Sok embernek nem is még egy újabb dologra van szüksége, sokkal inkább szelektálásra, hogy
meglássa a sok felhalmozott dolog mögött a valódi lényeget, értékeket. Ebben segítségünkre lehetnek a jóga meditációs iránymutatásai is.

A jóga többi eszköze: mantrák, mudrák, bandhák, megerősítések, tisztító
gyakorlatok közül megkeressük a leghatékonyabbakat, melyek további erős hatásokkal bírnak. Energetikai tanításai is sokat segítenek a gyógyulás útján. Feltérképezzük hol lehet elakadás, túltengés és megkeressük a megfelelő terápiás eszközöket.
A jóga mellett ásványokkal, testtudati technikákkal, erőszakmentes kommunikációval, masszázzsal, energetikai kezeléssel, tácterápiával, belső kép terápiával, előző élet utaztatással is foglalkozom így ezek a technikák is rendelkezésünkre állnak, ha szükségét érezzük.

Gyerekekkel is örömmel foglalkozom, akár viselkedés zavar, akár testi tünet esetén is.
Szeretettel várom, hogy összeállíthassuk személyre szabott programját!

DSC_0040

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: